amikor tejszagú álom párnáját szagolsz reggel hatkor,
és nem tolod szögletre még a vágyakat:
látod puha dombjait,
érzed,
megérinted pihéit lágyan simítva ujjaid végivel,
öleled bágyadtan-kedvesen,
hagyod,
ahogy édes mosollyal feléd fordul karjaid között.
maradsz,
bár mindez már a reggel koporsójában fekszik, mélán eszméled a fények karmait,
ott sisteregnek rég a szemhéjadon..
