kibeképzett

Amikor beengedek valakit a házamba, az illető gyakran hagyja ott az ürülékét. Ez lehet elég büdös is. Átlépek rajta, lapátra teszem és a kertembe szórom, hogy táplálja azt. Ily módon  törődök vele, hálás vagyok érte.
         Ha azonban nem törődöm vele, belelépek és bűzleni fogok tőle, amint ellátogatok valakihez, otthagyhatom a szőnyegén saját piszkommal  együtt, ami már nem ugyanaz a szar lesz. A szőnyeg tulajdonosa pedig szintén belelép, bűzleni fog tőle, majd a szomszédja lábtörlőjébe törli, amin az ő cipőjének pici piszka is rajta lesz, az eredeti ürülékből pedig egyre kevesebb marad.  Jó estben, ha törődik, ad magára, kimossa a szőnyegét és legfeljebb rám neheztel a plusz munka miatt. 

Ugy szolsz mint egy buzi.. mondom magamnak, mások is mondták már. Részemről mindegy, hogy buzi vagyok e, bár arra való tekintettel, hogy gyakran alulértékelem magam, bánt, ha te mondod, nem én. Nem tudom mit jelent buzinak lenni, nem is érdekel különbben, mindössze az van, hogy elolvastam amit korábban irtam. Ha netán te is elolvasod és gondolod, én máris tagadok.
   Tagadásom szimpla önvédelmi reflex, mert bántva érzem magam.. ennek oka én vagyok. Ma például én piszkáltam fel magam.
                Dohányos lévén, nem dohányzom, de időnként rágyújtok és utálom magam.
Nem szedem darabokra, hogy abba akarom hagyni, hogy miért gyújtok rá, ha nem akarok, hogy azért e hogy bántsam magam, nem ezen már nem töprengek.
             Szimplán ez van. Ilyen vagyok.  Néha  rágyújtok és utálom  magam.
Csinálni akarok valamit, hogy ez másképp legyen ezentúl velem. Ezzel kezdtem.

nem kezdem ó, újra, inkább folytatom, ha tudom, hogy hány pos töltődik ábrázatomra általad ti. szem-beállított. én állítok, figyelj, ha tudsz, bár úgyis én-képzetem vetül rád, ami valóságod, az is én vagyok. nincs most más, egóm fütyül rád, kedves illetékes. hagyom ezt, küzdelmem hiába, kell. bár azt hiszem, törekvések kövecskéi nem emelkednek falként arcomig, azért takarnak, titkon azt remélem. tudom, ez nem magasztos, a fal nem, ezért e kövecskékből a hit piramisát vetíteném gyalázatos fejem búbjára, és bele egy harmadik szemet, amelybe érzéseimet illeszteném, tükörképét önmagamnak, hogy láthasd, drága felémfordult. ugyanis szükségem van rád, márcsak azért is, mivel magamtól félek, sokkal inkább, mint tőled, hiszen neked könnyebb hazudnom.   

nem arrol van szó

hogy kevés vagyok

hanem lusta

megszerezni,

belerajzolni a valóságba amit még el lehet fogadni legalább addig,

amég lehull a lepel;

azon is faragok és lehet,

nem is veszett fejszenyél,

egyszerűen csak belefér.

 

---

 magasan hordja vasarcát a déli harang - mint mesét a fűrész moraja - ketté vágja a végtelent és egy pillanatra megáll minden.. a pillanatok kozmikus balesetek sorozata, mondják a kecskék.

aki nem tudja mek, sokat süketel az, hogy az idő pénz meg minden. egyébként azt mondja olyan hosszú, amilyen rövid, olyan sötét, amilyen világos, olyan kevés és olyan sok, hogy van is mek nincs is. 

reggeli katasztrófákon át,

úgymint ágyhozragadt hát,

küzdelem a gravitációval mosdóbacsúszás közben,

majd egykedvűen irigykedve nézem a cigifüstöt ahogy elszáll könnyedén.

elengedem és együtt legelek az állatokkal (ők zöldet, én kéket).

nézted a felhőket? nem könnyű nehéznek lenni újra,

amikor egyetlen csepp könnynek is nagyobb a súlya,

mint egy feketelyuknak.

amikor tejszagú álom párnáját szagolsz reggel hatkor,

és nem tolod szögletre még a vágyakat:

látod puha dombjait,

érzed,

megérinted pihéit lágyan simítva ujjaid végivel,

öleled bágyadtan-kedvesen,

hagyod,

ahogy édes mosollyal feléd fordul karjaid között.

 maradsz,

bár mindez már a reggel koporsójában fekszik, mélán eszméled a fények karmait,

ott sisteregnek rég a szemhéjadon..